Prológus

Sziasztok! Köszöntök mindenkit a második blogomon, ami a "The death is a new chance" címet kapta. Ebből kitalálhatjátok, hogy egy félig szomorú, félig vidám, szívet melengető történet lesz. Talán egy kicsit több jut az előbbiből, de remélem, ez nem tántorít el senkit az olvasásától. Meglepődhettek, hogy most ismét belevágtam egy blogba, noha az előzőn is csak a hatodik résznél járok. Teljesen jogos a reakciótok, még én sem tudom, mire vállalkoztam, de egyszerűen nem bírtam magamban tartani ezt a sztorit. Már hónapokkal ezelőtt megfogalmazódott bennem az alapötlet, és azóta is csak szövögettem fejben a cselekmény szálait. Itt az ideje, hogy szavakba öntsem az egészet, kíváncsian várom, mit fogtok gondolni róla. Bízom benne, hogy elérem azt a hatást nálatok, amit szeretnék :)
Miután eleget untattalak titeket, nem maradt más hátra, mint hogy jó olvasást kívánjak! A prológus meglehetősen rövid lesz, ne haragujdatok.

xx, V




Iza szemszöge

- Ki volt az a srác? - fordult felém Levi.

- Miről beszélsz? - kérdeztem vissza értetlen arcot vágva, noha pontosan tudtam, mire, illetve kire célzott.

- Otthagytál miatta - jegyezte meg sértődött, duzzogós hangnemet felvéve.

- Én? Téged? Soha - bizonygattam ártatlan kislány módjára.

- Dehogynem. Leléptél azzal a magas, fekete hajú, nyálas szépfiúval...

- Nem rémlik - birizgáltam a nadrágomat lehajtott fejjel. Még így, a szemem sarkából is láttam, hogy Levi jól szórakozik, nagyon is mosolyog. Szokás szerint húzta az agyam. - Jó, rendben. Emlékszem - adtam meg magam.

-Részleteket! - vigyorgott az én édes, drága bátyám.

- Csak meghívott egy italra. Beszélgettünk tíz percet...

- Egy órát - javított ki.

- Nem mindegy? - mordultam rá - Beszélgettünk, és ennyi. Még a nevét sem tudom.

- Persze, azért van felírva a tenyeredre a telefonszáma is - bólintott gúnyosan, én pedig összehúzott szemöldökkel felemeltem a kezem, és megnéztem, mire Levi nagyot röhögött. Természetesen nem volt semmi rajta.

- Mondom - sóhajtottam. - Ennél több nem történt, kedves volt, egész jól nézett ki, de nem érdekel. Ejstük a témát.

Levi továbbra is mosolyogva biccentett, és az útra szegezte a tekintetét. A fiú a buliban tényleg nem volt az esetem, nem hatott meg, az általa fizetett koktél viszont annál inkább. Egyébként sem vetettem meg az alkoholt, az a valami pedig még jó gyümölcsös is volt és finom. Sajnáltam a testvéremet, hogy nem ihatott, mivel ő vezetett.

- Kösd be az öved! - szólalt meg hirtelen.

- Minek? - vontam meg a vállam, majd a pulcsim ujjával letöröltem az ablakról a párát. Kibámultam az éjszakába, néztem az árnyékként elsuhanó fákat, az út szélét jelző, fényvisszaverő rudakat. Mikor beleszédültem, Levire pillantottam, aztán... aztán brutális erősségű lökést éreztem, fülsüketítő csattanást hallottam, és elsötétült előttem minden. Fogalmam sincs, mennyi idő múlva ébredtem fel, de akkor nagyon fáztam. A hideg, nedves fűben feküdtem, erőtlenül belemarkoltam egy csomóba. Feltűnt, hogy valami meleg folyik a homlokomon. Odanyúltam, majd megvizsgáltam közelebbről. Vér volt. A következő emlékképem az, hogy szirénázás hasított bele a néma csendbe, s a távolban homályosan villódzó fényeket láttam. Aztán újra elvesztettem az eszméletem.